Page 7 - Mutatvany - Tuzson Zoltan - Tippek trukkok otletek 5-6 osztaly
P. 7

Megoldott feladatok

           1. Az (A), (B), (C), (D) ábrák közül melyik illik az üres helyre?

                       2   4      8   2       6   8

                       8   6      6   4       4   2


                       2   6      4   6       2   4       6   4
                       4   8      2   8       8   6       2   8
                        (A)         (B)        (C)         (D)

           Megoldás
               Figyeljük meg jól a felső három ábrát! Szembetűnő, hogy mindegyik-
           ben csak a 2, 4, 6, 8 számok szerepelnek! Az (A)–(D) ábrákról ugyanez
           igaz, így ezzel nem jutottunk előbbre. Próbáljunk valamilyen összefüggést
           keresni az első és a második ábra között, majd a második és a harmadik
           között. Ha tisztában vagyunk egy pont körüli elforgatás fogalmával, akkor
           rájövünk, hogy a második ábra az elsőből úgy keletkezik, hogy azt az óra
           járásával megegyezően elforgatjuk 90°-kal. Ugyanígy kapjuk a második
           ábrából a harmadik ábrát is. Tehát az (A), (B), (C), (D) ábrák közül az a
           találó, amelyik a harmadik ábrából úgy keletkezik, hogy az óra járásával
           megegyezően 90°-kal elforgatjuk azt. Nem nehéz belátni, hogy ennek a
           szabálynak a (B) ábra felel meg.

           2. Ha minden hétfejű állat tüzet okád és minden sárkány tüzet okád, akkor
           az alábbi állítások közül melyik az, amelyik biztosan igaz?
               a) Minden tüzet okádó állat hétfejű.
               b) Minden sárkány hétfejű.
               c) Néhány tüzet okádó állat hétfejű.
               d) Minden tüzet okádó állat sárkány.
               e) Több is igaz a fentiek közül.
               f) Egyik sem igaz a fentiek közül.


                                          26
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12