Tuzson Zoltán: Tippek,
Trükkök, Ötletek, V-VI. osztály
„Célom
az, hogy az érdeklődő Olvasó minél több nem szokványos
feladatmegoldási ötlettel, módszerrel ismerkedhessen meg. Tehát nem
típusfeladatokat mutatok be, hanem válogatott feladatokat, minél
ötletesebb és tanulságosabb megoldással. A bemutatás nem a szokásos
hétköznapi, hanem az Olvasóval együtt próbáljuk megsejteni, hogyan
kezdjük el a megoldást, milyen módszereket alkalmazzunk, miért és
hogyan jöhetünk rá erre – szóval a megoldások heurisztikusak is és
plauzibilisek is –, és csak ezután következik a matematikai
értelemben vett szigorú bizonyítás.
A gyűjtemény összeállítása során nem csak a sablonfeladatokat
mellőztem, hanem a hosszú és bonyolult feladatmegoldásokat igénylő
feladatokat is. Bizonyára sokan jártak már úgy, hogy olyan
matematikai feladatba ütköztek, amelynek a megoldása nem ugrott be
rögtön, pedig alaposan elemezte, átgondolta a feladatot, még sem
jutott eszébe a megoldást elindító ötlet. Ilyenkor nincs más
tennivaló, mint valamilyen jó ötlet után kutatni. Erre
alkalmasabbak a matematika feladatgyűjtemények, amelyeket ha
átlapozunk, átböngészünk, sok új ötletet meríthetünk belőlük. Ez a
legjobb módja ötlettárunk bővítésének.”